Az előző bejegyzésemben kifejtettem, hogy hogyan jött a „dél-kelet ázsiai kaland ötlete, és hogyan vettük a bátorságot, hogy nekivágjunk az útnak egy 10 hónapos babával. A jelen írásomban pedig elsősorban az utazást és az első napokat részletezném. Fontosnak tartom, hogy megosszam a tapasztalatinkat a hosszú tengerentúli repülésről egy 10 hónapos babával, mert az ilyen feladatra érdemes jól, (bár valójában igazán nem is lehet) felkészülni. 😊

A repülés

Dubaji átszállással repültünk Vietnámba Budapestről, nagyjából kétszer 6 órát és a reptéri várakozás odafelé kb. 4 órán át tartott. Visszafelé nehezebb dolgunk volt, akkor 6 órán át kellett várakoznunk a hazafelé tartó járatra. Az Emirates járataival repültünk, szerencsére egyik sem késett és nem is módosult a menetrend az utazás előtt. Nagy elvárásokkal voltunk az Emirates felé, hiszen eddig még sosem repültünk ilyen szintű légitársasággal, főleg fapadosokkal voltak tapasztalataink egy két kivétellel.

A két év alatti kisbabával (ölben) utazók esetében a légitársaság automatikusan a fal mögötti középső oszlop helyeit osztja ki, mivel ezek azok az ülőhelyek, ami elé babaöblöt (baby basket/crib) lehet rögzíteni a falra. Valóban ezeknél a helyeknél a legnagyobb a lábtér, viszont az utas a lábát mégsem tudja kényelmesen elhelyezni, felfújható lábtartót pedig nem engednek használni. A babaöböl akkor használható, ha a gyermek legfeljebb 1 éves - szemtanúi voltunk jó pár mellettünk ülő utas próbálkozásainak, de ez a babaöböl jóval kisebb, mint amit otthon használhatunk az ágy mellé csatolva, vagy mint egy klasszikus mózeskosár. A mi kislányunk ekkor 10 hónapos volt, körülbelül 8 kg, így nagyjából elfért az öbölben. Az általában nagyobb rituálét igénylő altatást követően minden szülő boldogsága, ha a repülőn végre elalszik gyermeke, azonban az Emiratesnél minden egyes felvillanó biztonsági öv jelzéskor arra kértek bennünket, hogy vegyük ki alvó gyermekünket a babaöbölből és helyezzük az ölünkbe. Ez a jelenség volt, hogy 5-10 percenként is előfordult, ugyanis az ételosztásnál, vagy bármilyen mozgásnál is felvillannak ezek a jelzések. Nem mintha az ölünkben szenvedő gyermek nagyobb biztonságban lett volna ott, mint egyébként becsatolva a babaágyban, de természetesen szabály az szabály. További nehézséget okozott az, hogy ezek az ülőhelyek rendszerint a mozgássérült wc illetve a büfé mögött helyezkednek el, így vagy mosdóba, vagy italért álltak sorba mellettünk folyamatosan vagy éppen megpróbálták betakarni számunkra teljesen idegenek a gyermekünket. Minden kellemetlenség ellenére az Emirates pontosan repült, az ellátás kellemes volt, a személyzet udvarias és segítőkész, de a hosszabb utak alatt azért sosincs könnyű dolga egy kisgyermekes szülőnek. Érdemes minél több kézben fogható játékkal, rágcsálnivalóval készülni - mi egyelőre nagyon tartjuk a képernyő mentes életet, de nem egy mellettünk ülő család adta fel ezeket az elveket a hosszú repülések során. Ráadásul természetesen ilyenkor egymás mellé ülnek a kisgyerekes utazók, így a babák egymást is „zavarják”, hol az egyik sírdogál, hol a másik, és persze sosem alszanak egy időintervallum alatt.

Ettől függetlenül a Vietnamban töltött három hetünkért természetesen teljes mértékben megérte ez a néhány óra igénybevétel.

Hanoi

Vietnami idő szerint kora délután érkeztünk Hanoiba, ami otthoni idő szerint kora reggelre esett, így az elsődleges cél az volt, hogy kibírjuk aznap estig alvás nélkül (legalábbis mi, szülők), valamint, hogy a körülményekhez képest a megszokott időben és módszerrel le tudjuk fektetni kislányunkat is este.

Hanoi belvárosában szálltunk meg egy kellemes hotelben, nem ez volt a legjobb szállásunk itt, de a célnak megfelelt. Vietnamban általában klasszikus fa rácsos ágyat készítenek be a szobákba, ebben az esetben egy kifejezetten nagy méretűt kaptunk az ágyunk végébe, ami a kis szobát gyakorlatilag majdnem elfoglalta. Egy rövid délutáni sétát tettünk a Hoan Kiem Lake körül, ami a szállásunktól gyakorlatilag 5 percre volt, és belekóstoltunk a „hogyan közlekedj Hanoi utcáin a tengernyi robogó között” - nem csak hogy gyalog, turistaként, hanem babakocsival.

Ettünk egy fantasztikus Pho levest (Pho 10 Ly Quoc Su), megkósoltuk a Hanoi beert és felmentünk pihenni a szobánkba. Örültünk, hogy épségben megérkeztünk. Az első éjszaka természetesen katasztrofálisra sikerült, kislányunk a jetlag következtében este 11 és hajnali 3 között egy percet sem aludt, fel-le rodeózott az ágyunkon. Az első éjszaka után viszont teljesen megszokta az ázsiai időbeosztást, és kiegyensúlyozottan aludt, akár otthon.

Másnap eléggé visszafogottan mertünk kóstolni még a szállodai reggeliből is, „vajon milyen a joghurt, milyen a tej, mit fogyaszthat a baba is” kérdéskör körül mozogtunk, de néhány nap után belejöttünk. Én klasszikus tejeskávé fogyasztó vagyok, a kávé különösen nagy szerepet kap Vietnámban, jobbnál jobb kávékat lehet kóstolni, és elképesztően sok nyugati stílusú újhullámos kávézóval (pl. Soul Specialty Coffee) találkoztunk. Az itthoniak óva intettek a híres egg coffee-tól (tojáskávé, amibe tejszínnel elkevert tojássárgáját tesznek), így még Hanoiban nem is mertem ezt megkóstolni, helyette próbálkoztam a klasszikus lattékkal - hát ez nagy hiba volt. A helyi tej sokkal több mellékhatást okozott, mint a később kipróbált fantasztikus egg coffee és a salted coffee - azóta is bánom, hogy miért nem ittam ezt az első perctől. Hazatérés óta pedig lesem a hazai vietnámi éttermeket, hátha valahol felszolgálják ezt a helyi csodát, de eddig még nem jártam sikerrel.

A kávékitérő után visszatérnék az első napunkra, ahol nagy elánnal elindultunk a helyi Ubert használva (Grab) a Ho Chi Minh Mauzóleumhoz, ahol persze kiderült, hogy babakocsival nem juthatunk be, így végül megkímélve magunkat a legalább egy órán át tartó oda-vissza hurcolkodástól, eljutottunk a mauzóleum melletti botanikus kertbe (Hồ tròn Bách Thảo), majd pedig a Tran Quoc Pagodához. Közben kerestünk bababoltot, hogy gyümölcspürét és pelust vegyünk a gyermeknek -  erre a kisbabás utazókat előre felkészíteném, hogy ne nagyon számítsanak olyan drogériákra, ahol ehhez hasonló termékeket kapni. A vietnami babák nem igazán fogyaszthatnak üveges bébiételt vagy gyümölcspürét, az ilyesmit nagyon elvétve külön keresve nagyvárosokban lehet csak találni nagyon kis választékban. Pelenkát és popsitörlőt minden nagyobb boltban lehet venni. Gyümölcspüré helyett pedig volt, hogy cukrozott tubusos almalevet sikerült vásárolnunk. Mindenesetre az elveket ilyenkor érdemes félretenni, a kislányunk örömmel szürcsölte ezt is 😊. Délután már bátrabban kóstoltunk isteni báhn mi szendvicset, ami azóta is nagy kedvencünk és bárhol kapható Vietnamban minden utcasarkon, és mindig garantáltan jó minőségű. Estére pedig a híres Train Street meglátogatását terveztük, belsős kapcsolataink segítségével megszervezve kaptunk egy kis asztalt és vártuk a vonatokat, amikből 4 elhaladóval is találkozhattunk. Ekkor szembesültünk először a szokatlanul családias vietnámi vendégszeretettel, ugyanis az éttermünk konyhájában 4 kisgyermek nézett tv-t, a mosdóban a fogkeféik sorakoztak, tehát a család ott élte mindennapjait a Train Streeten.

Hanoi egy igazán hangulatos nyüzsgő város, de megvan az a sajátos bája, ami miatt nem metropolisz hatású. A legolcsóbb város volt Vietnámban, ahol jártunk, rengeteg vásárlási lehetőséggel. Ha erre jobban készülünk, hogy már az út elején be kell vásárolnunk, olcsóbban megúsztuk volna a szuvenírek és ruhák beszerzését, de nem lehetett tudni mennyit bír a bőröndünk még, mivel több belföldi repülőút is várt ránk. 

Ninh Binh túra

A második napon egy kisbuszos szervezett úton vettünk részt: Ninh Binh-t és Hoa Lu-t tekintettük meg. A kirándulás három részből állt, az első állomás Ninh Binh és a Mua Cave volt, melyek tetején a kilátópontokról a környék messze legszebb panorámája nyílik, melyhez azonban közel ötszáz lépcsőfokot kellett megmászni, illetve még ennél is többet, ugyanis a lépcsősor félúton kétfelé ágazik. A férjem az eső ellenére lányunkkal a hátán és táskával a mellkasán gond nélkül végigszelte ezeket a lépcsőket, messze az egyik legjobb élményünket megszerezve Vietnámban. A kirándulás második pontja az egykori vietnami főváros, Hoa Lu templomai és maradványainak megtekintése volt - nagyon hangulatos szent helyre érkeztünk, amit könnyedén bejárhattunk. A harmadik állomás egy Tam Coc nevű településről induló csónaktúra volt, amire előre készülve még saját baby mentőmellényt is hoztunk magunkkal. A kislányunk azonban úgy gondolta, hogy teljes mértékben szabotálja ezt a kirándulást, valószínűleg már túlságosan kifáradt az előző programokban, így lehetetlenség volt a csónakba beszállni vele. Nem szerettem volna, ha mindketten lemaradunk erről az élményről, így a férjem egyedül vállalkozott a csónakázásra. A gyakran lábbal evező hajósok 2-4 fős csónakokkal viszik körbe az utazókat a barlangok, a sziklaszirtek és rizsföldek között, a borravaló szinte kötelező ezen a túrán. Ezalatt mi kettesben mászkáltunk a Van Lam csónakkikötőben, nem számítva arra, hogy a kisbusz ez idő alatt nem tartózkodik a helyszínen, így minden holmink nélkül, életem legbizarrabb helyén szoptatva - na ezek okozták az igazi vietnámi élményeket! :D

Ha Long Bay

A következő két napot a Ha Long öbölben töltöttük egy lenyűgöző egyéjszakás hajótúrán. Kicsit hűvös volt az öbölben, ahol a hajó személyzete integetve várta a csoportunkat. Felszállás után egy kiváló svédasztalos ebéddel kínáltak, de külön kérésünkre bennünket előbb beengedtek a kabinunkba a kisbabánk miatt. A kabinban egy kb. 4m széles franciaágy helyezkedett el, finoman szólva is king size bed, mellette a kiságy, hatalmas fürdőszoba káddal és egy csodálatos erkély, ami felülmúlhatatlan kilátással bírt. A hajón egyébként különböző programok vártak: kenuzás, főzőkurzus, pezsgőfürdő, edzőterem, játszószoba. Elképesztően pihentető másfél napot okozott nekünk ez a kirándulás. A személyzet elképesztően készséges és szokatlanul közvetlen volt a babánkkal, gyakran karba vették és szórakoztatták őt a vacsora során, hogy mi nyugodtan elfogyaszthassuk a menüt. Ez a hozzáállás a nyugati kultúra számára nagyon idegen, de Vietnámban teljes nyugalommal élveztük ezt a vendégszeretetet.

A Ha Long Bayben töltött pihenést követően repülőre szálltunk, és elindultunk Közép-Vietnám tengerparti metropoliszába Da Nangba.

Folytatás következik....